Helló Anglia megérkeztem!

Múlt hét pénteken (szeptember 5-én) elérkezett a nap. Kezembe repülőjegy, mellettem két nagy bőrönd, álltam a reptéren és akkor véglegesen tudatosult benne, hogy én most tényleg elutazom egy évre. Természetesen már jó rég elhatároztam és tudtam is, hogy jövök de úgy isten igazán csak akkor tudatosult bennem amikor ott álltam körülöttem a családdal és persze  Krisztivel.

Mielőtt elindultam volna Krisztikétől kaptam egy kis meglepetést. Egy kis piros borítékot nyomot a kezembe és lelkemre kötötte, hogy akkor bonthatom csak fel ha már a felhők felet járok. Persze jól ismer így a biztonság kedvéért a borítékon belül is be volt csomagolva és rá volt írva hogy csak akkor olvassam el ha már repülök. Kivételesen kibírtam és csak a gépen olvastam el amit írt és néztem a végig a képeket amiket bele rakott. Nagyon jókat nevettem a képeken és a hátoldalukra írt komenteken. Persze őt idézve tudja hogy nem Afrikába megyek ahol nincs internet nem azért kaptam a képetek, hanem mert a fecebookon nem lehet a kép hátuljára írni (itt megjegyezném hogy létezik hozzá szólás funkció) és hogy legyen mit nézegetnem magányos perceimben. Még egyszer köszönöm szépen neki, jobb ajándékkal nem is lephetett volna meg és üzenem, hogy igen tudom, hogy honnan indul a barátságunk és azt is tudom hogy merre tart. Picit rossz volt  bele gondolni, hogy egy évre úgy teljesen kilépek az életemből és egy új életet kell kezdenem idegen környezetben, idegen emberek között, de mivel ez csak egy év és nem az örökké valóság így inkább arra gondoltam, hogy mennyi új élmény, kaland és barát vár rám. Na meg persze, hogy Szilvike itt vár engem Londonban.

A repülés csodálatos volt. Szerencsére ablak mellé tudtam ülni és így végig tudtam nézni a tájat, a felhőket, a közelben elszáguldozó többi repülőt és természetesen hallgattam mellette a jó kis operet/musical számokat. A host anyukával megbeszéltük, hogy írok neki ha kijöttem a kis csomagjaimmal ő addig a kocsinál lesz. A gép leszállt, nagy nehezen a csomagjaimat is össze szedtem, úgy őszintén nem spóroltam belőle ki a kilókat. Sajnos a jó kis otthoni házi pálinkának súlya van. Picit féltem, hogy nem fogom megismerni anyukát, annak ellenére hogy láttam róla egy csomó képet és beszéltünk skypon. De szerencsére  nem volt ilyen gond, amint előbukkant a két kisfiúval rögtön felismertem őket. Fogtuk a csomagokat, betuszkoltuk a csomagtartóba és irány az új otthon. Nagyon tetszik a környék ahol lakunk. Tipikus angol kertváros, tele ugyan olyan házakkal, ami azért könnyen elősegíti az ember eltévedését. A mi házunk is tipikus angol, lent nagy konyha, ebédlő, étkező, játszó szoba, udvar, fent meg szobák fürdők. A család nagyon kedves és segítőkész. Amikor megérkeztem hát nem mondhatnám, hogy sok minden értettem abból amit mondtak nekem, de anyuka rendes volt mert mindig elmondta lassabban és ha úgy se ment akkor kőrbe írta. Na meg persze vészhelyzetek esetére letöltött a telefonjára egy Angol-Magyar fordító programot. Napról napra egyre jobban értem amit mondanak. A gyerekek is nagyon kis édesek. Két "kisfiúm" van. 6 és 8 évesek. Velük nagyon hamar megtaláltam a közös hangot szeretnek focizni meg legózni. Ezek szerencsére nekem is jól mennek. És amíg el nem felejtem ráadásként a nagymama itt lakik 3 házzal lejjebb, ami nagyon jó mert ha bármi gondom van csak át kell futnom, hogy kellene egy kis segítés és természetesen ő is nagyon kedves, laza és fiatalos. Bár alapból is elég fiatal.
A hétvégéim szabadok ez az első hétvégén is így volt. Szombaton azért elmentem a gyerekekkel foci edzésre, legalább megnéztem, hogy hova járnak és addig se unatkoztam. Eddig is tudtam, hogy Angliában komolyan veszik a focit, de azért azt nem hogy szinte minden gyerek focizik. De legalább valami lefárassza őket. Miután a foci edzésről haza jöttünk megbeszéltem egy másik magyar AuPair-ral, hogy találkozunk és megmutat nekem egy két helyet. Nikinek hívják és nagyon jó arc. Vet nekem Oyster cardot így szerencsére azzal már nem nekem kellett szerencsétlenkednem. Elmentünk busszal a Watford város központba, úgy hogy az első emeletes buszozás elég hamar letudtam. Egész jó hely az a King Street, van mindenféle kajálta, kávézó, pláza, park, templom és egyéb boltok. Ettünk is egy gyors mekis kaját és ittunk egy viszonylag jó kávét is. Sétáltunk, vásároltunk, beszélgettünk. Megbeszéltük, hogy Vasárnap bemegyünk a Citybe egy picit turistáskodni ha már úgy is szabadok vagyunk. Úgy volt, hogy ott találkozunk Szilvikével is. Persze anyuka este keresztül húzta picit a programomat. Mondta hogy tudja hogy szabad vagyok, meg ha már csináltam programot ne mondjam le, de ha ráérnék akkor délelőtt tudnék e neki segíteni pár órát, mert aznap tartották a kisebbik fiú szülinapi buliját. Gondoltam így legelső alkalommal jó arc leszek és mondtam, hogy pere szívesen segítek, csak mondja meg hogy mit kell csinálni. Ő örült és monda hogy cserébe hétfőn egész nap szabad vagyok, ami így is volt. Be Londonba így nem jutottunk el, de azért Szilvike eljött hozzám ide Bushey-ba. Elmentünk a King Streetre, vásároltunk, beszélgettünk, élveztük a gyönyörű napsütést és persze ettünk mekis kaját. Már el is felejtettem, mennyire "jó" élmény vele vásárolni menni, nála is fő a határozottság ha venni akar valamit. De azért jó volt végre találkozni, akár hogy is nézzük hiányzott. Nem szoktam meg hogy 3 hétig nem találkozunk.

Az első közös angliai képünk <3

Mivel a Hétfőm  szabad,  volt, sétáltam a városban élveztem a napsütést, voltam egy picit futni is. Ebben a 4 napban még szerencsére nem esett csak a nap sütött. Így igazából ma csináltam elsőnek valami hasznosat. Reggelente ha fel kelnek a gyerekek, adnom kell reggelit, csomagolni nekik ebédet, megnézni, hogy meg van e minden cuccuk, felvették e az egyenruhát és ha minden meg van mehetnek a suliba. Reggel vagy anyuka vagy valami családi barát viszi őket kocsival, így nekem nem kell elmennem. Ma reggeli készítés közben elkövettem az a hibát hogy megkóstoltam a Marmite elnevezésű nem is tudom minek nevezzemet. Hát mos én bátran kijelentem azok táborába tartozom akik utálják. Valami undorító íze van, szó szerint rosszul lettem tőle, nem is értem, hogy a gyerekek ezt hogy szerethetik.

Miután el mennek egy két dolgot kell itthon megcsinálnom, bepakolni a mosógépet, ha reggel elindították akkor a mosogató gépet kipakolni, felporszívózni, meg lent felmosni na meg a gyerekek szobájába rendet tenni. Nem valami megerőltető szerencsére, ma letudtam úgy 2,5 óra alatt, így este 6ig teljesen szabad voltam. Délután 16ig vannak suliban de haza általában csak 18 órakor érnek, mert a nagymama megy el értük és elviszi őket egy picit magához. A szülők csak 19 órakor érnek haza így egy órát csak hármasban vagyunk a gyerekekkel. Eddig minden este foci volt a program amit nagyon élveznek. Úgy érzem hamar meg szerettetem magamat velük, mert már tegnap és ma is úgy jöttek haza hogy jöttek és megöleltek. Még a nagymama is megjegyezte, hogy szeretnek a gyerekek.  Kint az udvaron van nekik felállítva egy foci kapu és ott szoktunk játszani, nagyon komolyan csinálják, mindig írják az eredményeket. Jelen pillanatban a szerzet gólok versenyében a második helyen állok.
Össze foglalva eddig ennyi történt az itt töltött 4 napom alatt, remélem még sok új élménnyel leszek gazdagabb és írhatok még sok sok bejegyzést ide.